2024. március 28. csütörtök
Veszélyjelzés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére

2024.03.28. csütörtök éjfélig

SZÉL

Ma tovább erősödik a légmozgás: a nappali órákban a délnyugati szelet főként a Dunántúlon és a főváros tágabb környezetében, este pedig az északnyugatira forduló szelet több helyen is viharos lökések (~65-75 km/h, a elsősorban az este érkező hidegfront mentén akár >75-80 km/h) kísérhetnek. A front mögött késő este, éjszaka veszít erejéből a légmozgás, péntek napközben ugyanakkor újra erőre kap az időközben ismét délire, délnyugatira forduló szél: elsősorban az északnyugati harmadban ekkor is elérhetik a 70-80 km/h-t a legerősebb lökések.

ZIVATAR

Ma a déli óráktól az Északi-középhegység térségében pattanhat ki néhány zivatargóc. Kora este északnyugat felől újabb hidegfront érkezik, amelynek csapadékzónáját elsősorban az ország északi felén már nagyobb eséllyel kísérheti zivatartevékenység. A fronthoz kapcsolódó intenzívebb záporokat, zivatarokat kisméretű jég is kísérheti, valamint környezetükben a legerősebb széllökések akár a 85 km/h-t is elérhetik, meghaladhatják. Az éjféli óráktól csökken a zivatarhajlam.

2024.03.27. 09:49 HungaroMet Nonprofit Zrt.

HungaroMet: 2024. március 28. 09:52 (08:52  UTC)  [iRhh]
Veszélyjelzés korlátai

Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!

Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.

A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!

A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.