2026. június 8. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2026. június 8. 15:09

Érkezik eső, de nem elég

Az elmúlt egy hét esői, záporai csak kevés helyen adtak annyi csapadékot, amire most szántóföldi növényeinknek szükségük lenne. Hazánk nagy részén csak annyi esett, ami szinten tartotta a talaj amúgy elég csekély nedvességtartalmát. A változékony idő az előttünk álló napokban is folytatódik, a hét közepén ismét többfelé lehet esőkre, záporokra, zivatarokra számítani, de ezekből sem valószínű nagy területet érintő jelentős csapadék, főként a középső országrészben az aszály további fokozódása várható.

Visszatekintés

A múlt héten minden nap előfordult több-kevesebb csapadék az országban. A legnagyobb területre kiterjedően hétfőn és szerdán esett, bár ezeken a napokon sem mindenütt, és nagyon nagy területi különbségek alakultak ki a lehullott mennyiségben. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege hazánk nyugati, délnyugati, déli tájain valamint északkeleten eléri a 20-40, kisebb foltokban az 50-60 mm-t is, ugyanakkor nagy területen mindössze 5-15 mm esett, a középső országrészben, a Mezőföld térségében pedig szinte semmi (1. ábra). A 30 napos csapadékmennyiség csak a délnyugati határszélen haladja meg a 100 mm-t, hazánk jelentős részén 40-70 mm-t, a Hortobágy tágabb térségében csak 25-35 mm-t mérhettünk (2. ábra). Ez az ország északi felén sokfelé 15-40 mm-rel kevesebb, míg délnyugaton ugyanennyivel több a sokéves átlagnál (3. ábra). Az elmúlt 90 nap során azonban csaknem országszerte kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, főként északon és keleten jelentős, 50 mm-t meghaladó a hiány (4. ábra).  

A talaj felső 30, délnyugaton 60 cm-es rétege alaposan átnedvesedett a nagyobb esők által érintett helyeken, nagy területen azonban csak a felső 5-10 cm nedvesedett át, a mélyebb rétegek azonban kritikusan szárazak maradtak (5. ábra). Az Alföld és a Mezőföld jelentős részén továbbra is 100-120 mm nedvesség hiányzik a felső egy méteres talajrétegből a telítettséghez képest (6. ábra).

A hőmérséklet a csapadékosabb nyugati tájakon kevéssel a sokéves átlag alatt, míg az ország északkeleti harmadán a fölött alakult az elmúlt napokban. Napközben többnyire 25 és 30 fokközé melegedett a levegő, ennél a tartósan borult csapadékos napokon és területeken volt több fokkal hűvösebb illetve vasárnap az Alföldön kissé melegebb (7. ábra). A minimum értékek jellemzően 10-15 fok között alakultak.

Főbb növényi kultúrák

Az őszi kalászos vetésekben a tavaszi csapadékhiány jelei látványosan megmutatkoznak, zöld tömegük növekedése idő előtt megállt és csökkenni kezdett, az NDVI index értéke jelentősen elmarad egy jó évjárattól (8. ábra). Az őszi búza a szemfejlődés fázisában jár, a repce is a magképződés fázisában van. A május közepi csapadék nagyon sokat jelentett az állományoknak, a további veszteségeket jelentősen csökkentette. Azóta azonban ismét nagy területen elmaradt a csapadék az optimális mennyiségtől, nagy területen van enyhe és közepes aszály, így alacsony termésátlagokra van kilátás (9. ábra).

A nyári kapás növények a tavasz során is sokat szenvedtek az aszály miatt, és jelenleg is nagy területen van közepes, helyenként nagyfokú aszály (10., 11. ábra). Az ország nagyobb részén jelentős csapadékra lenne szükség a növények optimális fejlődéséhez. 

Levélnedvesség tartam

A múlt hét közepe óta a nagyobb esőkkel érintett területeken volt tartósabban nedves a növények levélének felülete, jellemzően a délkeleti, déli és az északi országrészekben, ezeken a területeken álltak fenn kedvező feltételek a gombás megbetegedések kialakulásához és terjedéséhez (12. ábra). Tartósan párás időszak nagy területre vonatkozóan múlt szerdán és csütörtökön fordult elő.

Műholdas vegetációs indexek

Az NDVI vegetációs index térképeink a május közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az évnek ebben az időszakában magas. A május közepi jelentős mennyiségű csapadéknak köszönhetően az előző, aszályos időszakban tapasztalt csökkenés is megállt, sőt, többfelé növekedés figyelhető meg. Az anomália térkép tavasszal sokáig a szokásosnál fejlettebb vegetációt mutatott, majd a hosszú száraz időszak során egyre többfelé  (elsősorban a gyepes vidékeken) jelent meg negatív eltérés, de május közepén ismét az átlagosnál zöldebb területek aránya vált meghatározóvá.

A növényzet felszín fölötti szárazanyag mennyiségét mutató DMP nevű műholdas index május utolsó dekádjában főleg az ország középső területein marad el az előző öt év átlagától (13. ábra). A szezon során összegzett érték a Duna-Tisza közén és a Hortobágy térségében elmarad a szokásos értéktől, a szántókon a vetésforgó miatt vannak pozitív és negatív anomáliák is, az erdőkben viszont inkább kis pozitív anomália a jellemző.

Hőösszeg

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 390 és 460 foknap között alakul. Ez a tavalyi értéket és a sokéves átlagot egyaránt 10-30 foknappal haladja meg. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődéséhez a hőmérsékleti feltételek az előző évinél kicsit jobbak, a vegetáció hajszállal a szokásos előtt jár a fejlődésben.

Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramon* (14. ábra).

Szeptember első felében országszerte megszűnt vagy jelentősen mérséklődött a nyár nagy részére jellemző aszály. A csapadék igen jól jött a frissen elvetett repce csírázásához és keléséhez, amit ezt követően száraz, nyáriasan meleg idő segített. Szeptember utolsó hetében hűlt le jelentősen az idő, és bár többször, többfelé voltak kisebb esők, záporok, összességében szeptemberben és október első két dekádjában is jóval kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. A repce szeptemberben jellemzően kellően megerősödött (bár a déli országrészben hiányosan kelt táblák is előfordultak), az őszi kalászosokat főként az Alföldön száraz, poros talajba vetették.

Október utolsó dekádjában érkezett országos csapadék, ami sokat segített az állományok korai fejlődésében, de a délkeleti országrészben nem esett elegendő, arrafelé csak november második hétvégéjén nedvesedett át a talaj fölső rétege.

November második felében országszerte jelentős csapadék hullott részben hó formájában, és bár ekkor is a délkeleti országrészben esett a kisebb mennyiség, de az őszi vetések gyökérzónája ott is átnedvesedett.

Szinte az egész decembert őszies, borongós, szinte fagymentes és többnyire száraz idő jellemezte, sem hó, sem pedig hideg nem érkezett, így az Alföld talajainak 20-30 cm alatti rétegei szárazon fordultak 2026-ra.

Az új év hideggel és havazással indult, január 8-ra országos, összefüggő, 5-20 cm-es hóréteg alakult ki, mely bő két hétig meg is maradt. A havas felszín miatt kemény hideg is volt, többfelé -15 fok alá hűlt a levegő. Az őszi vetéseket a fagykártól a hóréteg védte. Január utolsó dekádjától jelentősen megenyhült és csapadékosra fordult az idő, így tovább nőtt a talajok nedvességtartalma.

Februárban több hullámban is tavaszias hőmérsékletek zavarták az állományok nyugalmi állapotát. Február végén, március elején napos, száraz, enyhe idővel érkezett meg a tavasz.

A száraz idő március utolsó hetéig kitartott, így a felszín közeli talajréteg egyre jobban kiszáradt, enyhe aszály kezdődött. Négy héten át tartó száraz időjárás után március 25-én kezdődött egy egy hetes esős időszak, az ország nagyobb részén 10-50 mm csapadék hullott. Az őszi vetések a szokásosnál korábban indultak fejlődésnek, közel ideálissá váltak a körülmények a hónap legvégére.

Az április időnként enyhe, majd több hullámban hűvös időt hozott sokfelé éjszakai fagyokkal, de ezek számottevő kárt nem okoztak a vetésekben. Eső alig esett, a csapadékhiány folyamatosan növekedett, egyre nagyobb terültre terjedt ki az egyre súlyosabb aszály. A repce a teljes virágzás, az árpa pedig a kalászhányás idején kritikus helyzetbe került, ez pedig gyenge termésátlagokat vetített előre.

A május is száraz idővel indult, az aszály tovább fokozódott, a táblák talajában nyár végére jellemző repedések jelentek meg. 7-e körül egy másfél hetes csapadékosabb időszak kezdődött, összességében 20-90 mm esővel, így csaknem mindenütt megszűnt az aszály, május utolsó két hete azonban ismét nagyrészt száraz időt hozott, pedig a kritikus szemképződés időszakában az optimális növényfejlődéshez további csapadékra lett volna szükség.

Június változékony időjárással kezdődött, többfelé esett jelentős csapadék, azonban nagy területek teljesen kimaradtak az esőből, így nagy különbségek kezdtek kialakulni az országban. Amíg délnyugaton kedvezőek voltak a talajnedvességi viszonyok, az Alföldön és a Mezőföldön nagy területen teljesen száraz volt a talaj, ismét egyre kiterjedtebbé vált az aszály.

A szeptember elejétől összegzett csapadékmennyiség hazánk jelentős részén 140-180 mm-rel elmarad az optimálistól, ugyanakkor északon és délnyugaton az őszi többlet miatt ennél kisebb a hiány. A hőösszeg országszerte az optimális érték fölött alakul.

Kukoricára vonatkozó agrogramot** Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (15. ábra).

Az idén az átlagosnál melegebb kora tavaszi időjárás miatt már március végén elérte a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket. A talajok alaposan átnedvesedtek a március végi esőzések során, ezért a vetést kezdetben a sár hátráltatta. Április első napjaitól azonban hamar szikkadni, száradni kezdett a felszín, így időben el lehetett kezdeni a vetést.

Áprilisban azonban nagyon kevés csapadék érkezett, így a felső talajréteg is egyre szárazabbá, porosabbá vált. Már a vegetációs időszak kezdetén nagyfokú vagy súlyos aszály sújtotta az állományokat, ami április közepén csak átmenetileg és nem is mindenhol mérséklődött. A vetés helyenként még a hónap végére sem kelt ki, míg máshol egyenetlenül, gyengén kelt állományok voltak megfigyelhetők. A szárazság és az éjszakai fagyok is megviselték a gyenge növényeket.

A május is száraz idővel kezdődött, az aszály fokozódott. Május második hetében kezdődött csapadékosabb időszak, eleinte csak kevés, majd egyre többfelé jelentős esővel. Az országban lehullott 20-90 (délen volt a nagyobb, északkeleten a kisebb mennyiség) csapadék életmentőnek bizonyult. Az aszály nagy területen mérséklődött, majd meg is szűnt, de ez a helyzet az ország északi felén többfelé csak átmenetinek bizonyult, május második felében jóval kevesebb esett az optimálisnál.

Június elejét területileg és időben is erősen változékony időjárás jellemezte, egyes országrészek jelentős csapadékot kaptak, míg nagy területek kimaradtak az esőből. Hazánk középső tájain fokozódott az aszály, közepes, helyenként már nagyfokú szintet elérve.

A szezon összegzett csapadéka fele, harmada az ideálisnak. A hőmérséklet kedvezően alakult az állományok kezdeti fejlődéséhez, a hőösszeg összességében az optimális érték körül van.

Előrejelzés

Az előttünk álló napokban folytatódik a változékony időjárás. Kedd délutántól főként a Dunántúl északi felén és a keleti, északkeleti országrészben lehetnek záporok, zivatarok, majd szerdán napközben is a keleti és az északi területeken lesz nagyobb a csapadék esélye, de estétől nyugat felől egy csapadékzóna vonul át, melyből csütörtök reggelig többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtökön csökken a csapadékhajlam, és a hétvégén csak kevés helyen lehetnek záporok, esetleg zivatarok. Összességében, területi átlagban 5-10 mm között valószínű a heti csapadékmennyiség, de ezúttal is nagy területi különbségekkel. A hőmérséklet a hét első felében napközben 28-33 fok között, éjszakánként 12-17 fok között alakul, majd csütörtöktől egy hidegfront hatására 5-6 fokkal visszaesik, és a hét második felében már csak 22-27 fok közé melegszik a levegő, és éjszakánként is hűvösebb lesz pár fokkal.

Általános információk

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2026. június 8.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. November 20-ig a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalmát ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

** A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2026. június 7-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2026. június 7-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. június 7-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. június 7-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2026. június 7-én (%)


6. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2026. június 7-én (mm)


7. ábra
Maximum hőmérsékletek 2026. június 3-án (Celsius fok)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során őszi búza táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva (a búza termésátlagánál a meghatározó hónapok az április, a május és a június)


9. ábra
Kalászosokra és repcére vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2026. június 7-én


10. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2026. június 7-én


11. ábra
A nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint szezonális áttekintése 2026. június 7-ig


12. ábra
Lágyszárú növényekre vonatkozó vizes levél időtartam (az az időtartam, amíg a növények levélzete hulló csapadék miatt vizes volt) a 2026. június 7. reggel 8 órát megelőző öt nap során (óra)


13. ábra
A műholdas mérésekre alapozott növényi szárazanyag produktivitás (DMP) eltérése az elmúlt öt év átlagától 2026. május utolsó dekádjában


14. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2026. június 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)


15. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2026. június 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)