2023. január 27. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2022. július 25. 15:20

Csak kevés helyen és kis mértékben csökken a csapadékhiány

A múlt heti hőséget lezáró hidegfrontok csak kismértékű enyhülést hoztak időjárásunkban. Kevés helyen, főként északon és nyugaton esett 1 mm-t meghaladó csapadék, és bár több fokkal visszaesett vasárnapra a hőmérséklet, így is 30 fok fölött alakulnak a maximumok. A vízhiány nem csökkent, továbbra is aszálytól szenvednek növényeink. Bár kedden újabb hidegfront érkezik, számottevő enyhülést a hőmérsékletben ez sem hoz, de többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra.

A múlt hét első felében száraz, napos, egyre melegebb időben volt részünk. Pénteken már néhány gomolyfelhő is megjelent az égen, de nagyon gyenge záporok csak a Bükk és a Mátra térségében alakultak ki. A hőség egészen szombatig fokozódott, de már szerdától nagy területen alakultak 35 fok fölött a maximum hőmérsékletek, szombaton pedig az Alföld nagy részén 40 fokig melegedett a levegő (1. ábra). Szombaton napközben majd éjszaka is érkezett egy-egy hidegfront, záporokkal, zivatarokkal, ezekből azonban csak kevés helyen hullott 1-2 mm-t meghaladó csapadék, és csak kisebb foltokban esett 5-15 mm. Vasárnap napközben több fokkal visszaesett a hőmérséklet, a csúcsértékek azonban így is meghaladták a 30 fokot, elszórtan gyenge záporok is kialakultak. A múlt hét csapadékösszege az ország nagy részén néhány tized és két milliméter között alakult, csak nyugaton és északon voltak helyek, ahol a hétvégén 5-15 mm esett, ugyanakkor a Tiszántúlon ezúttal is jelentős területek maradtak teljesen szárazon (2. ábra). Az elmúlt tíz illetve harminc nap csapadékösszege országszerte jelentősen elmarad a sokéves átlagtól (3. és 4. ábra), ami gyakorlatilag az aszály fokozódását jelenti. A talajok felső egy méteres rétege az ország nagy részén csont száraz (5. ábra), az Alföldön a felső fél méteres rétegben a nedvességtartalom még a 20%-ot sem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom arányában (6. ábra). Az aszály hatásait az elmúlt egy hétben a nagy hőség tovább súlyosbította.       

Az őszi vetésű növények betakarítása már befejeződött. A keleti országrészben erősen megviselte az állományokat a virágzás és szemfejlődés időszakában bekövetkezett aszály. Ez a termés minőségében és mennyiségében is megmutatkozik. A Dunántúlon ebben a két kritikus fenológiai fázisban kaptak esőt az állományok, arrafelé kedvezőbbek a hozamok.
A napraforgó elvirágzott (7. ábra), és a kukorica virágzása is felgyorsult, a csövek végén (ahol egyáltalán kialakultak csövek) már megbarnult a bajusz. Júliusban különösen sok, 100 mm-t elérő csapadékra lenne szüksége ezeknek a növényeknek. Az idén ennek a legcsapadékosabb, nyugati országrészben is alig felét kapták meg kapás növényeink, az ország nagy részén azonban ennek csupán 5-20%-a hullott. Az állapot így is elég vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a talajban még van némi nedvesség, szépen fejlett táblákat látni. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, alulról elszáradt, felsült táblák furulyázó levelekkel (8. ábra), és a már visszafordíthatatlanul károsodott állományok.
A kapás növények mellett a kaszálók, legelők hozama is jelentősen csökkent a szárazság következtében. 

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken július első felére vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben már túl van a maximumán, miközben a nyári növények NDVI értékének még igen magasnak kellene lennie, az őszi vetések, kalászosok helyén pedig már nincs zöld tömeg. A változást jelző térképen az ország nagy részén jelentős csökkenés figyelhető meg az egyre nagyobb területre kiterjedő aszálynak megfelelően, ez abból adódik, hogy a kapás növények zöld tömege is csökkeni kezdett már. Az anomália térképen is tovább nőtt a piros foltok területi kiterjedése, a keleti országrész mellett már a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon is jelentős területen jóval kevesebb a zöld tömeg az ilyenkor szokásosnál, ami szintén az aszály hatását mutatja (9. ábra).   

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek dinamikusan növekednek, jelenleg többnyire 920 és 1020 foknap között alakulnak. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek jellemzőem 35-65 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 60-100 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a tavalyinál körülbelül egy héttel korábban, és az ilyenkor szokásosnál is néhány nappal hamarabb következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr körüli területre vonatkozó agrogramon* (10. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január és a február viszont jobbára száraz időt hozott, a szükségesnél jóval kevesebb csapadékkal. Március első két dekádját, hideg, száraz északkeleti szél jellemezte, így a csapadékhiány tovább fokozódott. Március végén melegedett a levegő, majd a hónap utolsó napján országos eső érkezett, mely az addigra egyre fokozódó aszályt megszűntette, jelentősen enyhítette. Áprilisban többször is érkezett országos eső, melyből viszont a Kisalföld északi része jórészt kimaradt vagy csak nagyon keveset kapott. Május nagy részében csak záporos csapadék hullott itt-ott az országban, kisebb körzetek megáztak, nagyobb területek azonban szárazon maradtak, elmaradtak az országos áztató esők. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben öntözték számottevő esők az állományokat, a keleti országrészben azonban nagy területen tovább száradtak a talajok. Június első dekádjában az ország nyugati felén esett jelentős mennyiség, arrafelé a kritikus virágzás-szemfejlődés fenológiai fázisokban jobbára kedvező nedvességi viszonyok álltak a növények rendelkezésére, míg keleten aszályos körülmények és kényszerérés volt a jellemző, így a szokásosnál hamarabb kezdték a betakarítást. Az aratásra a júliusban folytatódó száraz idő már kedvező volt, csapadék miatt minőségromlás az ország döntő részén nem alakult ki. A szezon során összegzett csapadék mennyisége a délnyugati országrészben kevéssel az optimális érték fölött alakul, de az ország nagyobb részén 150-200 mm-es a hiány, sőt keleten többfelé a 250 mm-t is elérte, azaz az ideális mennyiségnek a fele sem hullott le. A hőmérséklet tág határok között ingadozott a tél folyamán, de a sarkvidéki eredetű hideg légtömegekkel járó, többfelé hótakaró nélküli erősebb éjszakai fagyokat a vetések gond nélkül bírták, fagykár nem fordult elő. Február közepétől már előfordultak 10-15 fokot is meghaladó nappali csúcsértékek, de márciusban gyakran voltak kemény éjszakai fagyok. Így a hőösszeg februári intenzív növekedése megtorpant, és csak március utolsó dekádjában indult újra, ekkor kezdtek fejlődésbe a vetések. Áprilisban is egymást érték a hideghullámok, gyakran volt a vetések számára hűvösebb idő az optimálisnál, majd május elején melegedés kezdődött, gyors növekedésnek indult a hőösszeg. Nagyobb hőség csak június második felében érkezett, az érés utolsó szakaszát ez felgyorsította, de további terméskiesést nem okozott.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (12. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. Az április óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg délnyugaton közelíti meg a kukorica számára optimális értéket, míg keleten jóval az alatt alakul, a Tiszántúlon nagy területen a harmada sem hullott az ideálisnak, a növények május közepe óta szenvednek a fokozódó aszálytól. A kritikus címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a növény számára. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), így a hőösszeg jelenleg az optimális érték körül jár.

A folytatásban kedden északnyugat felől újabb hidegfront érkezik megerősödő széllel. Eleinte a Dunántúlon és az északi országrészben lehet záporokra, zivatarokra számítani, majd kora estétől keleten is lehet némi csapadék. A hőmérséklet napközben az ország északnyugati felén több fokkal visszaesik a hétfői értékekhez képest, délen, délkeleten azonban még maradnak a 35 fok körüli vagy fölötti maximumok. Szerdán, csütörtökön és pénteken nagyrészt napos, száraz időben lesz részünk jellemzően 30-35 fok közötti csúcsértékekkel. Továbbra is erős lesz az UV sugárzás, ami a nagy melegben perzselést és napégést okozhat a növényeken. A hétvégén változékonyabbra fordul időjárásunk. Szombaton többfelé várhatók záporok, zivatarok, vasárnapra pedig a hőmérséklet is 30 fok alá esik vissza.
A kedden és előreláthatólag szombaton érkező záporos csapadék területi kiterjedését és mennyiségét tekintve nem lesz olyan számottevő, hogy nagy területen csökkentené az aszályt, de foltokban enyhülhet a csapadékhiány.      

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. július 25.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
Maximumhőmérsékletek 2022. július 23-án (Celsius fok)


2. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. július 24-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. július 24-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. július 24-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. július 24-én (%)


6. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2022. július 24-én (%)


7. ábra
Napraforgó Miskolc térségében 2022. július 21-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Kukorica Miskolc térségében 2022. július 21-én (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index értékének eltérése a sokéves átlagtól 2022. júliusának első felében


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. július 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. július 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)