HungaroMet: 2026. július 23. 14:06
Legfeljebb lokálisan enyhül az aszály
Hiába fordultak elő az elmúlt napokban is záporok összességében többfelé az országban, az ezekből hullott csapadék a legtöbb helyen olyan kevés volt, ami legfeljebb a talaj nedvességvesztését lassította. Csütörtökön elszórtan intenzívebb záporok is kialakulhatnak, majd vasárnap estétől nő meg ismét a csapadékhajlam, és még hétfőn van esély némi csapadékra. Ezek a záporok azonban csak foltokban enyhítik az aszályt, a nyári növényeken érdemben nem segítenek.
Visszatekintés
Az elmúlt egy hétben minden nap előfordult némi csapadék valahol az országban, vasárnap többfelé is esett. Számottevő, 10 mm-t meghaladó mennyiség azonban csak nagyon kis területen, múlt csütörtökön foltokban a Dunántúlon, majd pénteken a főváros térségében és attól északra, valamint vasárnap északnyugaton és a Mecsek térségében hullott. Hazánk túlnyomó részén azonban a 2 mm-t sem érte el a mögöttünk álló egy hét csapadékösszege (1. ábra). Sajnos a 30 napos mennyiségben sem mindenhol jobb a helyzet, az ország területének mintegy ötödén még 6-7 mm sem esett, ugyanakkor nyugaton, délnyugaton, és foltokban északkeleten 40-90 mm-t mérhettünk (2. ábra). A legtöbb helyen ez utóbbi mennyiség is jóval elmarad az ilyenkor szokásostól (3. ábra).
A talaj nedvességtartalma csak igen kis területen növekedett az elmúlt egy hét során, az ország túlnyomó részén a további száradás volt a jellemző. A középső és a keleti országrészekben nagy területen a 20%-ot sem éri el a felső fél méteres réteg nedvességtartalma a növények számára hozzáférhető víztartalom arányában (4. ábra), és a mélyebb rétegekben sem jobb a helyzet. A telítettséghez képesti vízhiány a délnyugati határszél kivételével mindenütt meghaladja a 100 mm-t, nagy területen 130-170 mm között alakul (5. ábra).
A hőmérséklet a múlt hét második felében 3-5 fokkal meghaladta a sokéves átlagot. Pénteken volt a legmelegebb, ekkor nagy területen melegedett 35 fok fölé a levegő, majd egy hidegfront hatására szombaton az ország nyugati felén pár fokkal mérséklődött a hőség, majd újabb hidegfrontok hatására tovább esett a hőmérséklet, és szerdán már csak 25-28 fok közötti értékeket mérhettünk. A minimumok a hétvégén alakultak 20 fok körül, a hét első felének lehűlései hatására a hidegre hajlamos helyeken nagy napi hőingás mellett hajnalonként 10 fok alá hűlt a levegő (6. ábra).
Főbb növényi kultúrák
A napraforgó elvirágzott (7. ábra) vagy a virágzás végén jár. Zöld tömege a műholdas mérések szerint nagyon alacsony, nagyrészt még a 2022-es évinél is kevesebb (8. ábra).
Vannak az országban olyan terültek, ahol szépek a kukorica táblák, de a legtöbb helyen az öntözetlen állományok nagyon gyengék (9. ábra). Elsősorban a Dunántúl legdélebbi részén vannak a kedvezőbb körülmények, másfelé az országban gyakorlatilag a szezon elejétől folyamatosan tartó aszály immár visszafordíthatatlan, nagy károkat okozott. Az NDVI index értéke jellemzően a 2022-es érték alatt van (10. ábra).
Jelenleg az ország túlnyomó részén nagyfokú mezőgazdasági aszály van (11. ábra), csak a délnyugati országrészben és kisebb körzetekben északon van optimális nedvesség a talajban. Az április 1-től tartó időszak 78%-ában volt az ország területének legalább 30%-án legalább közepes aszály (12. ábra), a legtöbb aszályos nap eddig Pest (98) és Hajdú-Bihar (96) vármegyékben fordult elő, a legkevesebb pedig Zalában (32). Jelentős, országos csapadékra lenne szükség, hogy a károk csökkenjenek.
Levélnedvesség tartam
Az elmúlt időszakban főként vasárnap volt nagyobb területen egy bő fél napra vizes a növények levélének felülete, ezen túl a Dunántúl délnyugati részén volt tartósabban nedves több napon is a levélzet. Hazánk nagy részén a gombás megbetegedések kialakulásához és terjedéséhez ez nem elegendő, de a csapadékosabb délnyugati tájakon már megjelenhettek ilyen jellegű folyamatok. Tartósabban párás időszak is csak a Délnyugat-Dunántúlon volt jellemző.
Műholdas vegetációs indexek
A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a július elejére-közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értékében ismét sokfelé figyelhető meg további csökkenés, és ennek mértéke is növekedett az előző időszakhoz képest. A jelenlegi csökkenés egyértelműen a csapadékhiánynak a jele. Az anomália térképen délnyugaton és helyenként északkeleten az ilyenkor szokásosnál nagyobb mennyiségű zöld tömeg figyelhető meg, míg másfelé, hazánk döntő részén jelentős az elmaradás, és a negatív anomáliával érintett terület nagysága is tovább nőtt (13. ábra). Ez jórészt a tartósan aszályos körülmények következménye, de szerepet játszik a vetésszerkezet eltolódása (több a kalászos) is.
A növényzet felszín fölötti szárazanyag mennyiségét mutató DMP nevű műholdas index július második dekádjában szinte az egész országban jelentősen elmarad az előző öt év átlagától. A szezon során összegzett érték a nagyobb összefüggő szántókkal és a legelőkkel rendelkező tájegységeken egyre növekvő mértékben marad el a szokásos értéktől.
Hőösszeg
A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 900 és 1030 foknap között alakul, a magasabb számok a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészekben jellemzőek. Ez a tavalyi értékeknél 40-80 foknappal, a sokéves átlagnál pedig északkeleten 30, míg máshol 70-120 foknappal több. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődése a szokásos ütemhez képest előrébb jár, amihez az aszály miatt kialakuló kényszerérés még hozzátesz.
Agrogram
A kukoricára számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (14. és 15. ábra).
Az idén az átlagosnál melegebb kora tavaszi időjárás miatt már március végén elérte a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket. A talajok alaposan átnedvesedtek a március végi esőzések során, ezért a vetést kezdetben a sár hátráltatta. Április első napjaitól azonban hamar szikkadni, száradni kezdett a felszín, így időben el lehetett kezdeni a vetést.
Áprilisban azonban nagyon kevés csapadék érkezett, így a felső talajréteg is egyre szárazabbá, porosabbá vált. Már a vegetációs időszak kezdetén nagyfokú vagy súlyos aszály sújtotta az állományokat, ami április közepén csak átmenetileg és nem is mindenhol mérséklődött. A vetés helyenként még a hónap végére sem kelt ki, míg máshol egyenetlenül, gyengén kelt állományok voltak megfigyelhetők. A szárazság és az éjszakai fagyok is megviselték a gyenge növényeket.
A május is száraz idővel kezdődött, az aszály fokozódott. Május második hetében kezdődött csapadékosabb időszak, eleinte csak kevés, majd egyre többfelé jelentős esővel. Az országban lehullott 20-90 (délen volt a nagyobb, északkeleten a kisebb mennyiség) csapadék életmentőnek bizonyult. Az aszály nagy területen mérséklődött, majd meg is szűnt, de ez a helyzet az ország északi felén többfelé csak átmenetinek bizonyult, május második felében jóval kevesebb esett az optimálisnál.
Június első felét területileg és időben is erősen változékony időjárás jellemezte, egyes országrészek jelentős csapadékot kaptak, míg nagy területek kimaradtak az esőből. Hazánk középső tájain fokozódott az aszály, közepes, helyenként már nagyfokú szintet elérve. Jellemzően délnyugaton alakult ki kedvezőbb helyzet, míg az Alföldön és északon egyre növekedett a csapadékhiány, melyet a ritkán érkező kisebb esők csak átmenetileg enyhítettek. A június közepi zivatarok az ország déli területein helyenként károkozó jégesőt is hoztak, de érdemi csapadék csak kisebb körzetekben hullott. Június utolsó dekádját forró és száraz idő jellemezte, mely a száraz talajjal együtt nagyon megviselte a kultúrákat, a kukorica levele furulyázott, helyenként a növény kiszáradása is elkezdődött, a zöld tömeg országszerte csökkent. A hónap utolsó két napján érkezett zivatarok csak kisebb körzetekben hoztak érdemi csapadékot.
Július első két napján zivatarok okoztak a Nyugat-Dunántúlon és foltokban keleten jelentős csapadékot, ezt követően már csak elszórt záporok fordultak elő. A hónap közepén ismét nőtt a csapadékhajlam, főként a Dunántúlon kaptak kisebb-nagyobb öntözést az állományok, de az érkező záporok, zivatarok alig hoztak esőt. Összességében az ország döntő részén egyre fokozódott a csapadékhiány és az aszály. A kukorica számára ideális júliusi 100 mm csapadéknak csak töredéke hullott le. A kultúrák zöld tömege sokfelé még a 2022-es évjáratnál is gyengébbnek mutatkozott a műholdas mérések alapján.
A szezon összegzett csapadéka továbbra is csak harmada, negyede az ideálisnak, a szezont szinte végig aszály jellemzi. A hőösszeg összességében az optimális érték körül van.
Előrejelzés
A következő napokban még változékony marad időjárásunk. Csütörtökön délután gyenge eső, majd elszórt záporok, zivatarok lesznek jellemzők, majd pénteken az északkeleti országrészben lehetnek záporok. Szombaton nagyrészt napos, száraz időre van kilátás, majd vasárnap délutántól nyugat felől ismét növekszik a csapadékhajlam, és még hétfőn is többfelé van esély záporok, zivatarok kialakulására. Így az előttünk álló 4-5 napon többfelé várható csapadék, számottevő, 10 mm-t meghaladó mennyiség azonban csak kevés helyen valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke pénteken 25 fok körül alakul, majd vasárnapig kissé melegszik az idő, ekkor 30 fok körüli értékek lesznek jellemzők, hétfőn pedig az átvonuló hidegfront mögött ismét lehűl pár fokkal a levegő. Az éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul a hét második felében és a jövő hét elején. Keddtől napos, száraz, egyre melegebb időre van kilátás, a jövő hét közepétől nagy területen alakul 30, majd 35 fok fölött a hőmérséklet.
Általános információk
A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.
Készült: 2026. július 23.
* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2026. július 20-ig (mm)

2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2026. július 22-ig (mm)

3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. július 22-ig (mm)

4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegben a növények számára hasznosítható víztartalom arányában 2026. július 22-én (%)

5. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2026. július 22-én (mm)

6. ábra
Minimum hőmérsékletek 2026. július 23-án (Celsius fok)

7. ábra
Napraforgó Siófok térségében 2026. július 16-án (fotó: Kovács Attila)

8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Kisalföldön a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva

9. ábra
Kukorica Hajdúböszörmény térségében 2026. július 20-án (fotó: Molnár Zsófia)

10. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Dunántúl délkeleti részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva

11. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2026. július 22-én

12. ábra
A nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint szezonális áttekintése 2026. július 22-ig

13. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index értékének eltérése a sokéves átlagtól a 2026. július 4. és 19. közötti időszakban

14. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Győr térségére 2026. július 22-ig (részletes magyarázat a szövegben)

15. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Szolnok térségére 2026. július 22-ig (részletes magyarázat a szövegben)










