2026. szeptember 3. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2026. szeptember 3. 13:00

Tovább kell várnunk az esőre

Az elmúlt napok záporai csak kisebb körzetekben enyhítették átmenetileg az aszályt. A várt csapadékos időjárás nem akar megérkezni. Nagyobb csapadékra a folytatásban majd csak a jövő hét közepén van esély, bár annak ilyen időtávból még nagy a bizonytalansága.

Visszatekintés

A múlt hét közepe óta több napon is előfordultak záporok, zivatarok hazánkban, azonban számottevő, 10 mm-t elérő csapadék csak kis területen, nyugaton és a Tiszántúl középső részén hullott, az ország nagyobb részén azonban szinte sem esett (1. ábra). Az elmúlt 30 nap csapadékösszege is nagyon alacsony értékeket mutat, csak a Dunántúl nyugati felén és az északkeleti országrészben vannak 30 mm-t meghaladó értékek, míg a középső országrészben nagy területen még 5 mm sem hullott (2. ábra). Ez 20-60 mm hiányt jelent a szokásos értékhez képest (3. ábra). A 90 napos összeg pedig, mely pár nap híján az egész nyarat mutatja, 90-180 mm-rel marad el a sokéves átlagtól (4. ábra). A január óta országos átlagban fölhalmozódott csapadékhiány pedig már meghaladja a 174 mm-t.

Az elmúlt napok záporai nyugaton és a Tiszántúl középső részén átmenetileg átnedvesítették a felső néhány centiméteres talajréteget, 10 cm-nél mélyebbre azonban csak Zalában jutott a nedvességből (5. ábra). Hazánk túlnyomó részén továbbra is rendkívül száraz a talaj (6. ábra). Ennyire alacsony talajnedvesség évtizedek óta nem fordult elő. 

A hőmérséklet az elmúlt napokban 3-5 fokkal magasabban alakult a sokéves átlagnál. A csúcsértékek jellemzően 30 fok körül vagy a fölött alakultak, a legmelegebb hétfőn volt, akkor Aszódon 36,9 fok volt a maximum (7. ábra).

Főbb növényi kultúrák

A nyári kapás növények a növényszáradás fázisában vannak, a betakarításuk is hamarabb elkezdődött a szokásosnál. A napraforgó kissé jobban bírta az aszályt, de a műholdas mérések szerint a táblák zöld tömegének éves menete nagy területen a 2022-es évhez hasonló vagy annál is rosszabb volt (8. ábra). Hasonló a helyzet a kukoricánál is, az öntözetlen táblák teljesen elszáradtak. Az NDVI index értéke az egész tenyészidőszakban nagyon alacsony volt (9. ábra), ami a katasztrofális termést mutatja. Kivételt képez a délnyugati országrész, mely több esőt kapott a nyár során, arrafelé kisebb a kár.

Aszály

Az elmúlt napok záporai csak kisebb körzetekben és csak átmenetileg enyhítették az aszályt, az ország több, mint 91%-án továbbra is nagyfokú, főleg az Alföldön a legmagasabb fokozatú, súlyos mezőgazdasági aszály van. (10. és 11. ábra). Az április 1-től tartó időszak (összesen 155 nap) csaknem 84%-ában volt az ország területének legalább 30%-án legalább közepes aszály, a legtöbb aszályos nap eddig Pest (140) és Hajdú-Bihar (138) vármegyékben fordult elő, a legkevesebb pedig Zalában (68).

Levélnedvesség tartam

Az utóbbi tíz napban csak néhány napon volt rövid időszakokra vizes többfelé a növények levélének felülete, ez a gombás megbetegedések kialakulásához és terjedéséhez messze nem elegendő. Párás időszak csak az átmenetileg csapadékos területeken fordult elő egy-egy éjszaka.

Műholdas vegetációs indexek

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az augusztus második felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke tovább csökkent, a szántóföldi növények mellett a természetes vegetáció is sokat veszített zöld tömegéből, sokfelé az erdők is sárgulásnak indultak, egyes fafajok levelei teljesen elszáradtak vagy már le is hulltak. Az anomália térkép szerint hazánk döntő részén a zöld tömeg mennyisége óriási mértékben marad el a szokásos értéktől, mindez pedig a tartósan aszályos körülmények következménye (12. ábra).

A növényzet felszín fölötti szárazanyag mennyiségét mutató DMP nevű műholdas index értéke augusztus harmadik dekádjában a szántókon és legelőkön gyakorlatilag 0, csak az erdőkben volt biomassza képződés (13. ábra), ez szinte az egész országban jelentős elmaradás az előző öt év átlagához képest. A szezon során összegzett érték a nagyobb összefüggő szántókkal és a legelőkkel rendelkező tájegységeken egyre növekvő mértékben marad el a szokásos értéktől (14. ábra).

Hőösszeg

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1380 és 1580 foknap között alakul, a magasabb számok a délkeleti, az alacsonyabbak az északi, északkeleti országrészekben jellemzőek. Ez a tavalyi értékeknél 90-160 foknappal, a sokéves átlagnál pedig északkeleten 50-80, míg máshol 100-200 foknappal több. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődése a szokásos ütemhez képest mintegy két héttel előrébb jár, amihez az aszály miatt kialakuló kényszerérés még jócskán hozzátesz.

Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Szolnok és Győr körüli területre vonatkozó agrogramon* (15. és 16. ábra).

  • Az idén az átlagosnál melegebb kora tavaszi időjárás miatt már március végén elérte a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket. A talajok alaposan átnedvesedtek a március végi esőzések során, ezért a vetést kezdetben a sár hátráltatta. Április első napjaitól azonban hamar szikkadni, száradni kezdett a felszín, így időben el lehetett kezdeni a vetést.
  • Áprilisban azonban nagyon kevés csapadék érkezett, így a felső talajréteg is egyre szárazabbá, porosabbá vált. Már a vegetációs időszak kezdetén nagyfokú vagy súlyos aszály sújtotta az állományokat, ami április közepén csak átmenetileg és nem is mindenhol mérséklődött. A vetés helyenként még a hónap végére sem kelt ki, míg máshol egyenetlenül, gyengén kelt állományok voltak megfigyelhetők. A szárazság és az éjszakai fagyok is megviselték a gyenge növényeket.
  • A május is száraz idővel kezdődött, az aszály fokozódott. Május második hetében kezdődött csapadékosabb időszak, eleinte csak kevés, majd egyre többfelé jelentős esővel. Az országban lehullott 20-90 (délen volt a nagyobb, északkeleten a kisebb mennyiség) csapadék életmentőnek bizonyult. Az aszály nagy területen mérséklődött, majd meg is szűnt, de ez a helyzet az ország északi felén többfelé csak átmenetinek bizonyult, május második felében jóval kevesebb esett az optimálisnál.
  • Június első felét területileg és időben is erősen változékony időjárás jellemezte, egyes országrészek jelentős csapadékot kaptak, míg nagy területek kimaradtak az esőből. Hazánk középső tájain fokozódott az aszály, közepes, helyenként már nagyfokú szintet elérve. Jellemzően délnyugaton alakult ki kedvezőbb helyzet, míg az Alföldön és északon egyre növekedett a csapadékhiány, melyet a ritkán érkező kisebb esők csak átmenetileg enyhítettek. A június közepi zivatarok az ország déli területein helyenként károkozó jégesőt is hoztak, de érdemi csapadék csak kisebb körzetekben hullott. Június utolsó dekádját forró (többfelé 40 fok fölötti csúcsértékekkel) és száraz idő jellemezte, mely a száraz talajjal együtt nagyon megviselte a kultúrákat, a kukorica levele furulyázott, helyenként a növény kiszáradása is elkezdődött, a zöld tömeg országszerte csökkent. A hónap utolsó két napján érkezett zivatarok csak kisebb körzetekben hoztak érdemi csapadékot.
  • Július első két napján zivatarok okoztak a Nyugat-Dunántúlon és foltokban keleten jelentős csapadékot, ezt követően már csak elszórt záporok fordultak elő. A hónap közepétől ismét nőtt a csapadékhajlam, főként a Dunántúlon kaptak kisebb-nagyobb öntözést az állományok, de az érkező záporok, zivatarok másfelé alig hoztak esőt. Július utolsó napjaiban száraz, napos, forró időszak vette kezdetét, az ország döntő részén egyre fokozódott a csapadékhiány és az aszály. A kukorica számára ideális júliusi 100 mm csapadéknak csak töredéke hullott le. A kultúrák zöld tömege sokfelé még a 2022-es évjáratnál is gyengébbnek mutatkozott a műholdas mérések alapján, a hónap végén megkezdődött a kényszerérés, a növényszáradás.
  • Augusztus újabb súlyos, rekorddöntő hőhullámmal kezdődött, a hőmérséklet csúcsértéke több napon keresztül 40 Celsius fok körül alakult. Számottevő, országos csapadékot sajnos a hőséget megszüntető hidegfront, majd az azt követő időjárási frontok sem hoztak. Az aszály az ország egyre nagyobb területén fordult a legsúlyosabb fokozatba. A kapásnövények kényszerérése, száradása fölgyorsult, a nemzeti ünnepre a kukorica az ország nagyobb részén már teljesen elvesztette zöld tömegét. A hónap utolsó dekádjában sem fordult csapadékosra az idő, a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb elkezdődött.

A szezon összegzett csapadéka csak ötöde-hatoda az ideálisnak, a szezont szinte végig jelentős aszály jellemezte. A hőösszeg összességében az optimális érték körül van, de június utolsó dekádjában, július utolsó és augusztus első napjaiban is jelentős hőstressz érte az állományokat.

Előrejelzés

A következő 6-8 nap során sem várható, hogy országosan csapadékosra fordulna az időjárás. Szombaton és a jövő héten szerdán is érkezik egy időjárási front, mely hoz majd esőt, záport, zivatart, a jövő hét közepi várhatóan nagyobb mennyiségben. Az aszály a jövő hét közepéig csak átmenetileg és kis mértékben enyhülhet, a szárazságot érdemben csökkentő csapadékra addig nincs kilátás. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 30 fok körüli alakul, inkább csak vasárnapra esik vissza 2-3 fokot. Jelentősebb lehűlés jövő hét csütörtöktől várható, akkor már csak 22-27 fokos maximumok várhatók.

Általános információk

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2026. szeptember 3.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2026. szeptember 2-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2026. szeptember 2-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. szeptember 2-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. szeptember 2-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható víztartalom arányában 2026. szeptember 2-án (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 50 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható víztartalom arányában 2026. szeptember 2-án (%)


7. ábra
Maximum hőmérsékletek 2026. augusztus 31-én (Celsius fok)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Kisalföldön a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


10. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2026. szeptember 2-án


11. ábra
A nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint szezonális áttekintése 2026. szeptember 2-ig


12. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól a 2026. augusztus 13. és 28. közötti időszakban


13. ábra
A műholdas mérésekre alapozott növényi szárazanyag produktivitás (DMP) 2026. augusztus 20. és 31. között (kg/ha/nap)


14. ábra
A műholdas mérésekre alapozott növényi szárazanyag produktivitás (DMP) szezonbeli összegének eltérése az elmúlt öt év átlagától 2026. augusztus 31-ig (t/ha)


15. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Szolnok térségére 2026. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)


16. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2026. szeptember 2-ig (részletes magyarázat a szövegben)