
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.12.07. csütörtök éjféligHó
Nyugatról kelet felé halad a csapadékzóna, általában hó, de főként a Tiszántúlon havas eső, eső is előfordul. A legnagyobb mennyiségű hó a Dunántúl keleti részén, a középső és az északi országrészben várható, és a magassággal fölfelé haladva is növekszik a hóréteg vastagsága. Holnap éjfélig az ország középső harmadán nagy területen alakulhat ki (a meglévővel együtt) ~5-15 cm-es vizes, tapadó hóréteg, míg a Tiszántúlon lepel-3 cm lehet a jellemzőbb friss hóvastagság. A legfrissebb számítások alapján 20 cm körüli, illetve azt meghaladó friss hótakaró holnap éjfélig Somogyban néhol, a Dunántúli-középhegységben, és az Északi-középhegység nyugati felében alakulhat ki. A nyugati országrészben már éjjel megszűnik a havazás, csütörtökön napközben pedig másutt is fokozatosan gyengül az intenzitás, és síkvidéken a lehulló hó olvadozni fog.
Zúzmarás köd
A nyugati, délnyugati területeken csütörtökre virradóan zúzmarás köd képződik, amely holnap napközben is tartósan ronthatja a látási viszonyokat.
Hófúvás
Az Észak-Dunántúlon csütörtök hajnaltól kezdődően a megerősödő északnyugati szél hófúvást okozhat.
2023.12.06. 20:55 Országos Meteorológiai Szolgálat
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!
Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.
A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!
A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.